Hegyi túlélő túránk
2005.07.14. 21:24
csak most 2 év elmúltával merem bevallani....
Mióta megvan Axy kutyám, azóta nyaralni csak vele vagyok hajlandó. Nem mintha nem tudnám családtagra bizni, akik imádják, szeretik, de mi meg ragaszkodunk egymáshoz. És ha a hétköznapokon jó nekem az eb, akkor nyaraláskor se válok meg töle.
Így a két évvel ezelőtt a Magas Tátrába is együtt mentünk anyámmal és hugom lányával négyesben. Mivel Axy nagyon jól birta előző években akár az egész napos sétákat, igy nekivágtunk az utikönyvek és egyéb turistatérképek által egy nem tul hosszú másfél-kétórásra kiirt túraútnak. A Csorba tótól a Poprádi tóig. (előtte persze biztonságos hámmal szereltem fel a kedvencet, nehogy kicsússzon esetleg a pórázból és balesete legyen)
Hát mit mondjak, a jó idő elromlott és csöpögni kezdett 1 óra után az eső. A levegő lehült. A túristaösvény egyre sziklásabbá vált, de Axy élvezettel jött velünk mint egy kis hegyi zerge, kőről-kőre vidáman lépdelt. Minden velünk szembejövö turistatársat megkérdeztünk, hogy mennyi még az ut a turistaházig? egy idő után nagyon feltünt, hogy mind azt mondta még kb egy óra az út. Ekkor már kb 2-3 órája gyalogoltunk. És egyre jobban esett az eső. A kövek pedig sikossá váltak, néhol még hófoszlányokkal is találkoztunk. Axy eddigre már bőrig ázott, de a csúszós út miatt nem mertem ölben cipelni, ő meg zokszó nélkül nagyon intelligens módon óvatosan jött.
Körülbelül 4-5 óra alatt értünk a túristaházhoz, átázva, átfázva. A kutyát pedig a turistaházba csak az előszobába engedték be. Addigra mindannyian dideregtünk, és iszonyatos lelkiismeret furdalásom volt, hogy ilyen veszélyes túrába vágtunk bele. Az utleirások és szóbeli elmondások szerint viszont csak egy másfél órás rövid séta......már tudom nem lehet ilyen leirásoknak hinni.
Kis pihenés után kiürítettem a hátizsákomat a többiekébe, és forditva vettem fel, hogy elől legyen a hátizsák része. Beletettem az átázott reszkető kutyám, miközben azon járt az agyam, hogyha megfázik vagy más baj lenne, akkor hétvége révén hol találok állatorvost ott külföldön? A kb. 8 kilométeres lefelé vezető utat már csak a kocsiúton voltam hajlandó megtenni. Axyt pedig végig a hátizsákban cipeltem. Nem nyafogott, nem ugatott, nem mocorgott, csak néha rámnézett és hálásan megnyalintott.
Hulla fáradtan és elcsigázva értünk a szállásunkra, Axy addigra megszáradt, és azonnal elaludt ahogy a melegbe értünk. Szerencsére semmi baja nem lett, még meg sem fázott. Megfogadtam, ilyen ismeretlen útra többet nem vállalkozunk!
|