Macskavízió
Két elmélet tartja magát a macskákkal szemben. Az első szerint a macskák afféle szőrös paraziták, amelyek a természet minden adottságát kihasználják, hogy az emberi fajon élősködjenek. Aranyosak, puhák, szeretetre méltó, mókás pofájuk van, így aztán az emberek önként és boldogan cipelik be őket alakásukba, ahol manarosan átveszik az irányítást. Az álcázásuk nagyszerű, hiszen ugyan ki vinne haza egy influenzavírust vagy egy szalmonellabacilust, ha akkora lenne, mint egy macska?
A másik elmélet alapja már körmönfontabb összeesküvés-elmélet: a macskák földönkívüli kamerák, az idegenek azért telepítették a Földre őket., hogy megfigyeljenek bennünket, és azért terveszték ilyenre a hordozót (szőrös, puha), hogy önként vigyük őket othonainkba...
Mégis valószínű, hogy egyik okoskodásnak sincs igaza: a macska csak macska, apró termetű ragadozó, amelyet éppen azért tartunk otthon, hogy jelenlétével is bizonyítsuk, nem félünk a ragadozóktól, bátrak és elszántak vagyunk, az evolúció csúcsa, leszámítva persze a híradóban szereplő példányainkat.
Az emberiségnek elemi szükséglete a macska, a soha fel nem növő gyermekpótlék, a feltétlen ráutaltság és szeretet szimbóluma. Egy macska mellett a legzordabb külsejű verőember is elhülyül, és ah nem figyelik túl sokan, gügyögni kezd, függetlenül a reá váró szabadságvesztés idejétől.
Tehát a macskák a lusták kutyája. A kutya egy boldog szolga, a macska kiszámíthatatlan főnök, ráadásul bolond is...
A macskarabszolgaságra épülő ipar brutális áraival szembesülve az ember jogosan gondolkozik el: nem lenne-e jobb mégis inkább az alkoholizmus, esetleg a kéziratgyüjtés nem kevésbé költséges, de sokkal látványosabb poklában elégni, mint berendezni otthonunkat egy szürreális csecsemőotthon és állatsimogató bizarr keverékének?
|